2010. augusztus 19.
HORGÁSZVERSENY A FINONÁL

Horgászversenyt rendezett tejüzemünk. Első alkalommal mérték össze férfi kollégáink tudásukat egy Tolna megyei tó partján. Apró halak akadtak inkább a horogra, a nagyobbak kerülték a rutinos pecások horogjait. A győztes végül 12 kg-nyi uszonyossal térhetett haza.
2010. július 02.
TÉVHITEINK A TEJJEL KAPCSOLATBAN

„Közismert egészségügyi és élettani előnyei ellenére, a magyar fogyasztók körében számos tévhit él a tejjel kapcsolatban. Ezért a Tetra Pak Hungária Zrt. a GfK Hungária Piackutató Intézet segítségével megvizsgálta ezeket a tévhiteket annak érdekben, hogy azokra az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet munkatársaival közösen, megalapozott és hiteles válaszokat adhasson a fogyasztóknak.”

A teljes cikk az alábbi helyen olvasható:
http://www.elelmiszer.hu/cikk/tevhiteink_a_tejjel_kapcsolatban/index.php
2010. június 30.
A VÁSÁRBAN IS OTT VAGYUNK

Már a kaposvári vásárban is találkozhatnak termékeinkkel vásárlóink! A bejáratnál lévő boltban kapható a Fino-s tej, tejföl, kefir és néhány a sajtaink közül.

2009-ben a Fino-food Kft. végére ért a közel 1 milliárd forint értékű beruházásának. Az Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alap támogatásával modern tejipari csomagológépeket szereztünk be, korszerűsödött raktári rendszerünk. A beruházásnak köszönhetően új termékekkel bővülhetett termékpalettánk: dobozos tejjel, és a Finomföllel jelentkeztünk tavaly a piacon. Éves árbevételünk 3,5 milliárd forint volt 2009-ben.

Tejfeldolgozásunk több mint 110 éves gyártási hagyományokra tekint vissza, hiszen az alapító, Strausz Antal, 1889-ben kezdte meg sajt és vaj gyártását a régi tamási telephelyen. Ezt a hagyományt szeretnénk tovább örökíteni Kaposváron is, megőrizve az évszámot új hivatalos logonkban. Ezzel szeretnénk biztosítani minden fogyasztónkat, hogy bár modern technikával, de a régi, hagyományosan jó minőségű, kizárólag tejből, mesterséges adalékanyagoktól mentesen készítjük termékeinket.

Az üzem bejáratának szintje ad otthont a Gasztronómiai Örömök Somogyi Tárházának, mely egyedülálló módon Somogy megye településein zajló Asztali Örömök rendezvénysorozatnak kíván egy turisztikai centrumot létrehozni. A tárház biztosít helyet egy Magyarországon úttörő vállalkozásnak, a pincében ugyanis a bor és sajtgasztronómia szerelmesei egyszerre, egy helyen ízlelhetik és tekinthetik meg az üzemünkben készülő sajtokat és a régió méltán híres borait. A bemutató boltban a látogatóknak lehetőségük van megkóstolni az Asztali Örömök és a Dél-Dunántúl kincseit, amik természetesen meg is vásárolhatók és hazavihetők. Három rendezvényterem és egy látványkonyha biztosít helyet céges, vagy akár családi programoknak, konferenciáknak, workshopoknak.

A Fino-Food Kft. kb. 150 fő foglalkoztatottnak biztosít munkahelyet, a napi kb. 90.000 liter tej feldolgozásával. A cég egy közepes méretű családi vállalkozás, hiszen a többségi tulajdon egy család kezében van, akik részt vállalnak az operatív irányításban is. A termékek kiváló minőségére nemcsak a családi működtetés és a hagyományok őrzése a garancia, hanem a világszínvonalú tejfeldolgozó géprendszerek, melyek segítségével zárt technológiával készülnek a termékek. A tej alapanyag 100 százalékát a Dél-dunántúli régióból szerezzük be, ennek több mint fele Somogy megyéből, a saját tulajdonban lévő tehenészetekből származik.

Terveink a jövőre

A jövőben is követjük az eddigi irányvonalat, azaz a magasabb hozzáadott értékű táplálék készítését, ami finom is. Természetesen folyamatosan korszerűsítjük a gépparkunkat, csomagoló eljárásunkat. Jelenlegi piacaink megtartása mellett a jövőben arra törekszünk, hogy új termékekkel lássuk el vevőinket, fogyasztóinkat.



Fino-dal

Káldi Balázs szerzeménye