Széchenyi 2020 Széchenyi Terv Plusz

Hírek

2020 A TANULÁS ÉS AZ INNOVÁCIÓ ÉVE VOLT A FINO-NÁL 2021-01-12

A világjárvány a kaposvári tejüzem életére és működésére is hatással volt, a kihívásoknak pedig a lehető legjobban meg akart felelni a cég. Minderről Szommerné Egyed Lindát, a Fino-Food Kft. ügyvezető igazgatóját kérdeztük.

Milyen évet tudhat maga mögött a Fino, milyen hatások befolyásolták a tejipart 2020-ban?

A pandémia ellenére pénzügyileg eredményes, a terveinkhez képest azonban rosszabb évet zártunk. A tejipart nagymértékben befolyásolta az olasz és horvát turizmus megszűnése. Emiatt több nagy olasz parmezán, illetve mozzarella üzem zárt be, ami miatt megnövekedett a tejkínálat Magyarországon. A piaci kereslet a kezdeti hónapokban napról napra változott, mi pedig mindent megtettünk a gyors és rugalmas alkalmazkodás érdekében. Mindeközben pedig befelé is fordultunk és sok energiát fektettünk a folyamataink egyszerűsítésébe, hogy a betanulás rövidítésével is növeljük rugalmasságunkat. Automatizálásra, folyamatok rövidítésére irányuló beruházásokat hajtottunk végre.

Összességében elmondhatom, hogy próbára tette a FINO-FOOD Kft.-t a COVID helyzet. A fő értékeinkhez híven rugalmasan, de a biztonságot mindig előtérbe helyezve sikerült a helyzetnek megfelelő működési modellt fejlesztenünk.

A Covid mellett is meg tudta őrizni a cég folyamatos fejlődését?

Igen, hiszen a versenyképesség egyik meghatározó alappillére a folyamatos innováció. Sajtgyártásunk kapacitását növeltük. Meglévő és potenciális partnereink számára jelenleg is olyan új termékeken dolgozunk, amelyek mind a hazai, mind a nemzetközi piacokon megállják a helyüket. Termékfejlesztéseink közül a Lidl-nek gyártott Hazánk kincsei Zselici tejföl, kefir és joghurt készítményeinkre vagyunk a legbüszkébbek. 

Milyen célkitűzések mentén vágnak bele a 2021-es évbe?

Versenyképességünk növelése érdekében a FINO értékeit megőrizve, új termékcsaláddal kívánunk piacra lépni 2021-ben. A környezettudatosság jegyében a technológiai fejlesztésekkel a feldolgozott termék kilogrammra vetített víz és energia felhasználásunkat csökkentjük.

 

Forrás: https://kaposvarmost.hu/hirek/kaposvari-hirek/2020/12/31/eredmenyes-evet-zar-a-fino.html

Vissza a hírekhez